Kiadványok

Tekiának tündöklő virága

Tekiának tündöklő virága

Az elmúlt években több cikket és tanulmányt szenteltem a szerémségi Tekia zarándokhely kultuszának. Megfigyeléseimet elsősorban a dél-bácskai Temerin katolikus magyarságának szóbeli hagyományaira alapoztam, eközben lemásoltam és összegyűjtöttem a kézzel írt füzetekben őrzött, Tekiához kapcsolódó énekeket éppúgy, mint a hasonló tartalmú, pároldalas vallásos ponyvakiadványokat. A közölt szövegek közül csupán kettő nem temerini gyűjtés eredménye, ami egyrészt a temeriniek Tekiához fűződő erős vonzalmát bizonyítja, másrészt rámutat arra is, hogy a tekiai Szűz Mária tiszteletének emlékeit szerte a Dél-Bácskában, a Tisza mentén, sőt a Bánságban – miként azt a Kónya Sándor gyűjtése alapján közölt szajáni népének is bizonyít – érdemes volna kutatni. Külön figyelmet érdemelne vidékünk több, búcsújáró énekeket költő és/vagy megjelentető személyisége és tevékenysége, hiszen jelenleg alig tudunk róluk valamit. Az újvidéki Patocs János és a bácsföldvári Kopcsó István, akárcsak az óbecsei Kiss Mária bizonyára jelen témánktól függetlenül is érdekes lehet a kutatók számára.

Füzetemben a tekiai vonatkozású népénekeket kiegészítettem egy-egy 19. századi keletkezésű szöveggel és szövegrészlettel. Mindkettő fontos adalékokat tartalmaz a tekiai Szűz Mária-kultusz kialakulásáról, változásairól és egykori értelmezéséről is.

Munkám záró részében dióhéjban összefoglalom a 300 évvel ezelőtti sorsfordító csata azon mozzanatait, amelyek különböző formában a kegyhely legendáriumának szerves részévé váltak, s a szent fa és a gyógyító erejűnek tartott forrásvíz kultuszával együtt tartósan meghatározzák a hely szellemét.

Gyűjtötte és összeállította: Csorba Béla Tördelőszerkesztő: Borda Ákos ISBN: 978-86-86613-33-2 Kiadó: Temerini Újság Készült a Temerini Újság nyomdájában Temerinben 2016-ban © Csorba Béla

A meg nem írt történelem nem létezik

A meg nem írt történelem nem létezik

Hol tartunk, merre tovább 25 év után címmel 2015. május 23-án tanácskozást szerveztünk – melyhez támogatóként vándorkiállításával a Keskenyúton Alapítvány is csatlakozott – annak apropóján, hogy a VMDK elnökeként Ágoston András negyedszázaddal ezelőtt fogalmazta meg a Magyar, a Szerb és a Vajdasági Tudományos és Művészeti Akadémiák felé irányuló, ma már történelminek nevezhető kezdeményezést, amely „a nemzetközileg érvényes mércék alapján genocídiumnak tekinthető” esetek tudományos feltárására és a történelmi igazságtételre vonatkozott. A követelés szerb tudományos körökben süket fülekre talált, de hosszú ideig nem tudott mit kezdeni az évtizedekig tabunak számító témával a magyarországi történésztársadalom sem. Két évtizeden át szinte csak lelkes helyi kutatók, publicisták foglalkoztak az események leírásával és értékelésével, elsősorban az oral history módszereire támaszkodva. Időközben Magyarország és Szerbia az államközi tudományos együttműködés szintjére emelte a kérdéses korszak kutatását, fontos lépések történtek mind a történelmi megbékélés, mind az ártatlanul megölt és meghurcolt magyarok rehabilitációja és kártalanítása terén, ennek ellenére a sok fehér folt, az ismeretlen vagy elhallgatott tény és a kézzelfogható eredményeket hozó igazságtétel elmaradása és késleltetése arra ösztönözte a Temerinben összegyűlt kutatókat, hogy megfogalmazzák kritikai észrevételeiket, egy-egy már ismertnek vélt történelmi eseményt új aspektusból is bemutassanak, összefoglalják eddigi eredményeiket és szóljanak további céljakról. Könyvünket, mely a konferencián elhangzott referátumok szerkesztett változatait tartalmazza magyar és szerb nyelven, abban a reményben nyújtjuk át olvasóinknak, hogy kitűzött célunknak megfelelően egy kis lépéssel talán ismét előbbre tudtuk vinni közösségi önismeretünk ügyét.

Mindezért köszönet illeti meg a résztvevőket csakúgy, mint Potápi Árpád János államtitkár urat, aki felkérésünkre elvállalta a rendezvény fővédnöki tisztét.

Az Impressum Polgárok Egyesülete

Szerkesztők: Csorba Béla és Guszton András A szövegeket szerbre fordította: Guszton András Fényképek: Ternovácz István Tördelőszerkesztő: Borda Ákos ISBN : 978-86-86613-32-5 Készült a Temerini Újság nyomdájában Temerinben 2016-ban © Impressum Polgárok Egyesülete Temerin

A vajdasági önkormányzatok felkészültsége az Európai Unió támogatásainak fogadására

A vajdasági önkormányzatok felkészültsége az Erópai Unió támogatásainak fogadására

A Temerinben megjelent kiadvány röviden ismerteti az Európai Unió (EU) regionális politikáját, vázolja a határ menti együttműködés fontosságát és annak a területfejlesztésben nyújtott lehetőségeit. Egyfelől bemutatja a 2004-től 2006-ig terjedő EU-s tervidőszak Vajdasági önkormányzatait érintő támogatások eredményeit, másfelől a 2007-2013 időszak támogatásainak (IPA támogatások) eloszlását és szerkezetét Szerbia területén. Utal továbbá a vajdasági önkormányzatok által megvalósított projektek eredményeire, a projektek megvalósításának körülményeire. A szerzők az elemzést 10 vajdasági község példáján (Szabadka, Pancsova, Versec, Nagybecskerek, Ruma, Temerin, Magyarkanizsa, Törökkanizsa, Topolya, Zenta) végezték, figyelembe véve a projektek eredményességét, hatékonyságát és fenntarthatóságát. Rámutattak azok sikereire és hiányosságaira, a csupán formális megvalósításokra, valamint az abból következtethető – a helyi önkormányzatokat hátrányosan érintő – feltételezhető károkra, de szólnak az önkormányzatok esetenkénti érdektelen hozzáállásáról is a szóban forgó pénzügyi támogatások lehívását illetően.

A tanulmány kiemeli, hogy számos estben a megvalósított és szabályosan dokumentált pénzügyi elszámolás mellett sem beszélhetünk átütő eredményről, ha a kitűzött projektcélok a partnerek között nem élnek tovább, ha a tevékenység, amit az EU kezdő lökésként támogatott, nem folytatódik. Míg az infrastrukturális fejlesztések (kerékpárutak, idegenforgalmi fejlesztések) tervezésének vagy kivitelezésének eredménye és felhasználhatósága jól érzékelhető, a különböző képzések, tematikus munkaértekezletek eredményei, tanulmányok felhasználhatósága sok esetben megkérdőjelezhetők, a megcélzott aktivitások leállnak, kifulladnak, a partnerek közötti kapcsolat fenntartása lelassul, s csak a formális kommunikáció szintjén mard meg. Az IPA első komponensének keretében támogatott EU-s intézményfejlesztés, amely többnyire az önkormányzatok keretében hivatott néhány tevékenységet támogatni egyes községekben el sem indul, vagy a projektmegvalósítást követően leáll, a tevékenységet folytató szakemberek az alacsony jövedelem miatt más munkát keressenek. Így pl. a támogatott e-közigazgatás bevezetése, vagy a FIR (földrajzi információs rendszer) vezérlése, amely már a nagyvárosokban a kataszteri és infrastrukturális rendszerek digitalizált és elektronikus nyilvántartását jelenti, nem hódít teret, érdektelenség és a munkahely elveszésének félelme miatt nem kerül napirendre, vagy nincs szakember, aki a megkezdett tevékenységet továbbvigye.

A szerzők megállapítják továbbá, hogy a támogatásokra történő pályázási rendszert sokan nem értik, annak pénzügyi vonatkozásai túl komplikáltak és az egész folyamat angol nyelven történő lebonyolításában komoly nehézségekbe ütköznek, és végső soron a helyi önkormányzatok jelentős hányadánál az ezirányú tevékenységet érdektelenség miatt el sem kezdik. S emiatt – bár az önkormányzatok többségében létezik szakértőkből álló csapat, amely végigviszi ezeket a feladatokat – nagyobb volumenű és számú pályázatok generálására az önkormányzatok többsége már nem képes. Ez viszont azt jelentheti, hogy az újabb pályázási ciklusban, pl. mezőgazdaságot és vidékfejlesztést támogató programok indításakor sem tudnak majd komolyabb segítséget nyújtani azoknak, akik érdekeltek e támogatások megszerzésében.

A nagyvárosok sikereitől eltekintve olyan községekről is említést tesz a kiadvány, amelyek sajnos csak 1-2 projektben és csupán partnerként vettek részt a mögöttünk álló 7 éves tervezési ciklusban. Az ilyen önkormányzatoknak nehéz lesz majd bekapcsolódni a komolyabb EU-s források lehívásába és hasznosításába akkor, amikor már a fejlesztési forrásokat csupán ilyen pályázatok útján lehet majd megszerezni.

A Temerini Újság nyomdájában készült munka kiadója a temerini székhelyű Prospero civil szervezet, megjelenését a Tartományi Régióközi Együttműködési és Helyi Önkormányzati Titkárság támogatta.

Dr. Nagy Imre, Ricz András

* A könyv eredeti címe szerbül: Spremnost i pripremljenost lokalnih samouprava AP Vojvodine za prijem i korišćenje razvojnih fondova Evropske unije.

Sártengerek, sáremberek

Sártengerek, sáremberek

Az első emberek a lapályon

Geológiailag Bácska szerves része a Nagy-Alföldnek, s mint a Borovszky-féle megyemonográfia írja, területét „tengeri, illetőleg tavi üledékekre rakódott folyó- és szélhordta homok, ezenkívül a levegőből aláhullott porból alakult lösztakaró fedi.” Temerin a dél-bácskai diluviális löszterasz keleti részén található, legmagasabb pontja – a nádalji-turiai-temerini hármashatáron – 88 méterre van a tengerszinttől, ám az átlagos magasság mindössze 81-83 méter (A Kálvária magassága 90 m, azonban nem kis mértékben mesterséges beavatkozások következtében). A diluviális üledéket részben agyagos, részben homokos rétegek képezik. A község területének térszínformája sík, amit – egy-két kisebb halmot nem számítva – a holocén, vagyis az élővilág mai formájának kialakulása idején keletkezett Jegricska (Nagy bara) folyónak és mellékágainak az árterületei, valamint a vízfolyások által kialakított hajlatok törik meg. A Zsablyánál a Tiszába ömlő, ma már nem természetes folyású Jegricska mellékágainak sokaságát jelzi az ún. barák magyar, szerb és német népi elnevezéseinek sokasága: Bánomi bara, Bíró barája, Buga bara/Kanalčić, Cigány bara/Ciganska bara, Fehír árok/Abzugsgraben, Grisza bara, Gyórgya (Györgye) bara, Kendergyári árok, Kis bara/Mala bara, Ördögárok, Száraz-ér, Kis- és Nagy-Szlatyina stb. A vízfolyásokban gazdag terület egészen a 19. századig kedvező lehetőséget nyújtott mocsári halászatra, csíkászatra, pákászatra egyaránt, s az újkőkortól kezdve emberek által lakott vidéknek számított, amit a Temerini Helytörténeti Gyűjteményben található régészeti leletek is bizonyítanak.

A tájainkra nyolc-tízezer évvel ezelőtt települő embercsoportok különféle edénytípusokat alkottak. Rendeltetésük Ricz Péter régész szerint vagy a főzés- és tárolás, vagy a szakrális célú temetkezési- és áldozati használat volt. Természetesen nem csupán edényeket készítettek agyagból, de különféle típusú téglákat és idolokat, feltételezhetően házi isteneiket vagy őseiket jelképező ember alakú kisplasztikákat is.

(...)

Kiadó: TAKT Temerini Alkotóműhely és Képzőművészeti Tábor Szerző: Csorba Béla Szerkesztette: Ádám István és Csorba Béla Tördelőszerkesztő: Borda Ákos Készült a Temerini Újság nyomdájában Temerinben 2014-ben

A TSK Labdarúgóklub száz éve – 1913–2013

A TSK Labdarúgóklub száz éve – 1913–2013

Régóta beszédtéma a TSK körül bábáskodók körében, hogy egy alkalmi kiadványban kellene összefoglalni a község legöregebb sportegyesületének történelmét, sőt voltak olyanok, akik már tettek is ennek érdekében. Mindenekelőtt Varga Antal – Cönire és Svetislav Principre gondolunk, akik alaposan felkutatták a klub első 40 évét, vagyis az 1913 és 1953 közötti időszakot, és a helyi sajtóban publikálták is dolgozataikat, de azok igazi nyomtatott formát, vagyis könyv alakot nem öltöttek. Ennél is tovább jutott Ádám István, aki 2010-ben egy könyvecskét jelentetett meg Játék pirosban, fehérben, feketében címmel, amelyben a TTC és a TSK színjátszóinak szerepét mutatja be Temerin művelődési életében az 1918 és az 1958 közötti időszakban. Ádám lényegében egy lezárt korszakkal foglalkozik, ugyanis 1958 után meg is szűnt a futballklub művelődési tevékenysége.

Most, amikor a klub fennállásának első 100 évét ünnepli, ismét felmerült a kiadvány megszerkesztésének ötlete, és ez, hála Istennek, ezúttal nem rekedt meg az ötlet szintjén, és sok ember közreműködésének köszönhetően reményeink szerint egy olyan könyvet adhatunk az érdeklődők kezébe, amire büszke lehet majd a jövő nemzedék is. El kell ismerni, hogy a szerencsés véletlenek is hozzásegítettek bennünket az ötlet megvalósításához, a százéves egyesület ugyanis sikeresen pályázott egy határon átívelő IPA-projektumra, amelynek szerves része egy monográfia kiadása is, emellett a vajdasági kormány ifjúsági és sporttitkársága is támogatta a kiadvány megjelentetését.

Amikor az év első felében ezzel komolyabban kezdtünk foglalkozni, azonnal világossá vált, hogy egy átfogó, teljes monográfia kiadására korántsem elegendő a rendelkezésünkre álló 6 hónap, ezért döntöttünk úgy, hogy fényképek százainak a felsorakoztatásával próbáljuk érzékeltetni a mögöttünk álló száz évet. Annak ellenére, hogy szinte minden család rendelkezik a TSK múltját megörökítő fotográfiával, nem volt könnyű az anyag összegyűjtése, mert nyilvános felhívásunkra nagyon gyér volt az érdeklődés, de voltak olyanok is, akik egyáltalán nem akartak velünk együttműködni. Ettől függetlenül tekintélyes anyag gyűlt össze, és a végén már a bőség zavarával küszködtünk.

Az olvasó a fényképeken keresztül teheti meg a százéves időutazást, betekinthet a klub sikereibe és kudarcaiba, idézheti fel néhai és még mindig élő focisták emlékét, esetleg saját magát pillanthatja meg valamelyik képen. Ez a könyv nem értékel, nem rangsorolja az általában tízévenként következő bajnoki titulusokat, ugyanolyan sokra tartja az 1928–29-es első, mint a 2011–12-es legutóbbi bajnoki címet, egyszerűen emléket állít annak a sok ezer embernek, akik játékosként, sportmunkásként vagy akár nézőként részt vettek ennek az egyesületnek az életében.

Magáról a kezdetekről Csorba Béla helytörténész, publicista a Játék pirosban, fehérben, feketében előszavában a következőket írja:

„Manapság, ha a TSK nevét halljuk, szinte azonnal a labdarúgás jut eszünkbe: egy valaha neves klub, amely egykor országos hírű klasszisokat adott a sportág fanatikus rajongóinak vasárnap délutáni örömére, s amelynek híre-neve az idõk során jócskán megkopott. A TSK-t, pontosabban elődjét, a Temerini Torna Clubot (TTC) valóban a bőrlabda szeretete hozta létre, nem kis mértékben annak az új őrületnek a hatására, amely az 1896-os athéni olimpiai játékok hatására indult el világhódító útjára, s hamarosan tömegesen csábította maga köré a hagyományosabb és unalmasabb játékoktól elpártoló, a városi kültelkeken, grundokon és a faluszéli legelőkön, szérűskertekben helyét kereső, csellengő ifjúságot. A football, vagy ahogyan elsõ magyarországi apostolai (és a játékszabályok magyarra fordítói) nevezték, az angol rúgósdi a századforduló Budapestjének közvetítésével terjedt, legelőször a vidéki városokban, majd idővel a kisebb településeken is. Szabadkára, Újvidékre Pesten tanuló diákok hozták el az új divatot, összhangban az egészséges életmódot és testkultuszt hirdető korszellemmel. Nem véletlen hát, hogy a futball-láz elsõ temerini prófétái is a tanulóifjúság soraiból kerültek ki: elszánt, de kispénzű, távoli városokból a vakációt itthon töltő leendő tanítók, gimnazisták, pelyhedző bajuszú, tettre kész inasok az új sport hirdetői, akiknek kezdetben még a marhabőr labda megvásárlása is komoly anyagi gondot okoz...

Így jön létre a TTC, e vidék egyik első labdarúgócsapata, amely fokozatosan komoly, több szakosztályt (futball, ökölvívás, birkózás, sakk, asztalitenisz, tenisz, kerékpározás) működtető, sok fiatalt megmozgató egyesületté válik. Ma már teljesen szokatlan, de az első világháborút követő időkben teljesen természetesnek számított, hogy a sportegyesületek ne csak a test, de a lélek nemesítésével foglalkozzanak, s e cél érdekében zenekarokat, énekkarokat, színjátszó csoportokat is működtessenek. Eredetileg az olimpiai eszme sem csupán az izmok fejlesztését tűzte ki célul, de az ember szellemét is, ám vidékünkön a sportegyesületek vigalmi és műkedvelői tevékenységének ennél sokkal hétköznapibb okai is voltak. Mindenekelőtt az állandó pénzhiány. A pályát biztosítani, rendben tartani, a szertárat folyamatosan újítani, a sportolók utazását finanszírozni nem kis feladatnak bizonyult, különösen ha tudjuk, hogy mindehhez az állam támogatására sosem, a községére is csak a legritkább esetben számíthattak. A TTC egyre sikeresebb színjátszó tevékenységét kezdetben egyértelműen az motiválta, hogy a sporttevékenységet űző szakosztályokat el kellett tartani. A másik, talán még ennél is nyomósabb okot a kisebbségekkel szemben örökösen gyanakvó korabeli nacionalista állampolitika szolgáltatta, amely a Délvidéken lehetetlenné tette a hivatásos magyar színjátszás megteremtését, sőt, még az amatőr tevékenységet is lépten-nyomon gátolta. A magyar kisebbség ez ellen úgy védekezett, ahogy tudott: mivel nem lehetett művelődési egyesületeket alakítani, a művelődési tevékenységet vitték be az egyéb céllal létrehozott civil szervezetekbe, többek között a sportegyesületekbe is. Abban tehát, hogy a TTC (majd névváltoztatása után a TSK) rendes sporttevékenységén kívül színjátszással is foglalkozott, a kor vajdasági embere számára semmi rendkívüli nem volt, mások is így cselekedtek.

Mai szemmel nézve a rendkívüli inkább az a nagyfokú elhivatottság és ügyszeretet, amellyel az egyesület művelődési életét irányították és fenntartották a XX. század első felének példátlanul mostoha, nemegyszer kifejezetten embertelen körülményei között is.

A TTC megalakításakor választott klubszínek (piros-fehér-fekete) a gyorsan változó élet sodrásában sajátos szimbolikával telítődtek: számunkra egyszerre jelentik a sikert és a diadalt, a tisztaságot és az emberi tragédiákat, mindazt, amiben hullámvölgyekkel és hullámhegyekkel tarkított történelme során az egyesületnek éppúgy, mint publikumának, folyamatosan része volt.”

Az egyik klubalapító, Göbel Lajos 1933-ban, a 20. évfordulón így emlékezett:

„Az iskola év vége felé a fiúk már azon törték a fejüket, hogy hogyan juthatnának egy futballhoz, s miképpen lehet megszervezni az ő kis alkalmi csapatukat. Sok és hosszú vita után abban mindannyian megegyeztek, hogy egy futballt kell venni. De honnan vegyék erre a pénzt? […] Végül is szigorúan kimondották, tekintettel arra, hogy mindannyian akarnak futballozni, majd közösen vásárolnak egy futballt, s abba csak az rúghat, aki a rá eső részt megfizeti. Csakhogy a pénzzel némelyiknél egy kis baj volt. Részben a gyenge bizonyítvány miatt, részben pedig nem mindegyik szülő akart és bírt ilyenre pénzt áldozni. Erre azután kitört a diákravaszság és furfang. Összeszedték az ócskavasat, orvosságos üvegeket, bodzavirágot, kamillát, és eladták. No meg a boldogult jó harangozó János bácsi, a sekrestyés is adott minden harangozásért egy pár krajcárt, s így a végén mégis összejött az a hatalmas nagy összeg, amin azután egy nagy valódi futballt vehettek.

Mikor a futballt megvették, akkor jöttek ám csak az igazi nagy gondok. Hogy kinél is aludjon a futball? Mindenki magánál akarta tartani, volt, aki azt mondta, őnála a külső, a másik meg azt, hogy őnála a belső, a harmadik meg a pumpához ragaszkodott, s csak nagy nehezen lehetett megegyezni, hogy ki fogja egy éjszakán keresztül a közös nagy kincset megőrizni…”

Ma már nyilvánvalóan könnyebb labdához jutni, de a futball iránti szeretet ma is töretlen, és ezért tudott ez a klub fennmaradni száz éven át. Azt kívánjuk, hogy érjen meg még sokszor száz évet. Kellemes lapozást kívánunk mindenkinek.

Kiadó: Temerini Újság Szerző és felelős szerkesztő: Varga József és Gusztony András Tördelőszerkesztő: Borda Ákos Lektor és korrektor: Buzás Márta A fényképek előkészítésében közreműködött: Horváth József Készült a Temerini Újság nyomdájában Temerinben 2014-ben

Együtt másfél századon át

Ökrész Károly – Együtt másfél századon át

Helytörténeti kutatásaim során elkerülhetetlenül rátaláltam olyan dokumentumokra, adatokra, amelyek azt bizonyították, hogy a zsidóknak – mióta Temerint a magyar népesség a 19. század fordulóján birtokába vette –, jelentős szerepük volt a helység életében. Ez adott ösztönzést arra, hogy behatóbban foglalkozzam ezzel a témával. De nemcsak ez. Ahhoz a generációhoz tartozom, amelyiknek még vannak, jórészt gyerek- és iskoláskori emlékei, közvetlen, személyes, velük kapcsolatos élményei. Több ilyen esetet tudnék felidézni.

Már hetven éve nem beszélhetünk zsidó népességről Temerinben. 1942-ben megtörtént az, aminek sohasem kellett volna megtörténnie. Erről negyven évig nemigen beszéltünk. Ma is, ha a zsidók szóba jönnek, különösen a fiatalok, de a középkorúak közül is sokan csodálkozva teszik fel a kérdést: zsidók, Temerinben?

Ezt a hiányt igyekszik részben pótolni ez a könyv. A kiadvány eddigi helytörténeti köteteim zsidókra vonatkozó részletein, történetüket 1941-ig felölelő és a temetőt bemutató írásaimon alapul. Ami új benne: a temető részletes feldolgozása, az 1941–42-es tragikus események feltárása és az anyakönyvek közzététele.

A temetővel 1986 óta foglalkoztam, amikor azt már megtisztították az áttörhetetlen ecetfaerdőtől. Ekkor még csak mintegy hatvan sírkövön sikerült felismerni és összeírni a neveket. A kilencvenes évek elején befejeződött a temető alaposabb rendbetétele, ekkor kerülhetett sor a sírfeliratok olvashatóvá tételére és a sírok lefényképezésére. Száznégy sírt sikerült azonosítani, mintegy háromszáz fényképfelvétel segítségével. Ezt követte a német feliratok lefordítása magyarra. A kizárólag héber feliratokat, kellő segítség hiányában, csak szerbre sikerült lefordíttatni, amit én próbáltam magyarul értelmezni. Ez nehézséget okozott az elhunyt személy korának, nevének, elhalálozási évének meghatározásában és az anyakönyvi adatokkal való összevetésben. Lényegében fontosnak tartom, hogy olyan információk birtokában vagyunk, amelyek alapot nyújtanak további kutatások folytatására, ha lesz rá igény.

Az Újvidéki Zsidó Hitközség rendelkezésünkre bocsátotta az ott fellelhető anyakönyveket, amelyekből a magyar nyelven vezetetteket változatlan formában, a német nyelvűeket pedig átiratban csatoltuk, hogy könnyebben olvashatóak legyenek. A túlnyomórészt körzeti szinten vezetett anyakönyvekből kiemeltük a temeriniekre vonatkozó bejegyzéseket, és csak azokat közöljük. Az anyakönyvi adatok sokrétű felhasználásra, elemzésre adnak lehetőséget. Például felhasználtam a kereskedők listájának összeállítására, a lakhely, illetve a származási hely megállapítására, sőt a születés évének meghatározására is.

A harmadik területe a kutatásaimnak az 1941–42-es tragikus eseményekre vonatkozik, amelyek eddig sem kerülték el a kutatók figyelmét, de megkíséreltem eddig ismeretlen levéltári és bírósági anyagokra alapozva közelebb hozni, mi is történt, és mi vezetett ahhoz, hogy a temerini zsidóság kegyetlen tömeggyilkosság áldozatává váljon. Ennek megismerése a múlttal való szembenézés részévé kell, hogy váljon.

E szerény könyvvel kívántam bemutatni, hogy egy kis közösség miként tudott beilleszkedni, alkalmazkodni a mi közösségünkhöz, mivel járult hozzá annak gazdasági, társadalmi és kulturális élete gazdagításához, miközben megőrizte vallási identitását és hagyományait.

ISBN: 978-86-916897-0-4 Kiadó: Temerini Múzeumbarátok Egyesülete Szerző, szerkesztő: Ökrész Károly Recenzens: Fischer Jenő Tördelőszerkesztő: Borda Ákos Lektor és korrektor: Buzás Márta Készült a Temerini Újság nyomdájában Temerinben 2013-ban

Aracsi Pusztatemplom - Kié? Kié volt?

Bánát (Bánság) közepén, a pusztában árván, elhagyatottan álló Pusztatemplom a tordai, a törökbecsei, a beodrai magyarok magyarságtudatának a zászlóhordozója, ugyanakkor az összmagyarság ezeréves keresztény történetének fényes csillaga, melynek fényét az utóbbi kegyetlen öt évszázad megtépázta, de kioltani nem tudta. E mostoha évszázadok alatt Aracs temploma csupán szomorú sorsát láthatta. Nézte az istentagadó embereket, akik köveit, tégláit hordták el, ám az Isten nem engedte teljes pusztulását, vigyázott a templomára.

A keresztény magyar királyok fontosnak tartották ezt a templomot, amelyet a keresztény hit erősítésére tartottak fenn. Nagy királyaink dicső korában Aracs temploma hirdette e vidéken a keresztény hitet az itt élő magyarok körében. Jó lenne, ha a napjaink magyar „királyai”-nak is ilyen fontos lenne az itt élő magyarok Pusztatemploma, amely elődeink üzenetét sugározza felénk, hogy ezer éve itt vagyunk e vidéken, itt kell maradnunk, megmaradnunk magyar érzelmű keresztény hitünkben, ahol a Pusztatemplom összeköti a múltat a jelennel, melynek falai között az új nemzedék belenő a régi hitbe és mindent meg kell tennünk, hogy itt maradjon velünk.

A Pusztatemplom olyan örökség, amely a szülőföld szeretetére, a történelmi múlt megbecsülésére, népünk hagyományainak megőrzésére kötelez bennünket.

Az aracsi Pusztatemplom az itteni fogyatkozó magyarság zászlóhordozója, jelképe, szeme fénye, melyet meg kell vigyázni a következő nemzedékek részére. Segélykiáltó szavunkat meg kell hallaniuk az arra illetékes személyeknek, mert ha nem, akkor a Pusztatemplommal együtt el fogunk tűnni erről a vidékről.

Azon a helyen, ahol a Pusztatemplom áll, a XI. század elején történt alapításától, a XVI. század közepén történt elfoglalásáig egy aracsi templom működött. Ez az aracsi templom azonban az öt évszázad alatt többször változtatta arculatát. Alapításakor egyhajós volt, majd hozzáépítettek egy tornyot, ezután sok év alatt átépítették monumentális háromhajós templommá, ezt a kunok lerombolták és egy évszázadig romokban hevert, majd Erzsébet királyné újjáépíttette, megtoldva egy gótikus toronnyal, végül ezt is a törökök lerombolták, és Pusztatemplom lett.

Az aracsi templom, majd az aracsi Pusztatemplom az elmúlt ezer évben a főnixmadárhoz hasonlóan többször feltámadt poraiból, többször meg tudott újulni.

Kérjük a mindenható Istent, ajándékozza meg az aracsi templomot – Pusztatemplomot újabb ezer évvel, hogy ezután is többször meg tudjon újulni, gyökere legyen az itt élő magyar népnek, amelybe megkapaszkodhat.

ISBN: 978-86-86613-27-1 Kiadó: Aracs Hagyományápoló Társaság, Torda A kiadásért felel: Vajda János Készült a Temerini Újság nyomdájában, Temerinben 2012 októberében

Albania

This publication is a souvenir for those who visit Albania as tourists. We tried to tell a story of today’s Albania through photos. We believe, however, that many other people will approach this book with interest and will get the desire to visit Albania, a country rich in natural beauty.

Most of these pictures were taken by a tourism expert who has been traveling around Albania for years as a tourist guide and has published a travel guide, as well.



Diese Publikation stellt ein Souvenir für all diejenigen dar, die Albanien als Touristen besuchen. Wir haben versucht, mit Hilfe von Bildern die Geschichte des heutigen Albaniens zu erzählen. Wir glauben aber, dass auch viele andere Menschen Interesse an diesem Buch finden und den Wunsch haben werden, das an Naturschönheiten so reiche Albanien zu besuchen.

Die meisten Aufnahmen sind das Werk eines Tourismus-Fachmanns, der als Reiseführer schon seit Jahren Albanien bereist und zudem auch einen Baedeker, d.h. ein Buch über seine Reisen veröffentlicht hat.

ISBN: 978-86-86613-23-3 Szerkesztette: Dujmovics György Készült a Temerini Újság nyomdájában, Temerinben 2011-ben

A kiadványhoz tartozó képek megtekintése

A temerini ökölvívás története

Szinte minden fiúgyermek életében elérkezik egy olyan időszak, amikor bokszoló szeretne lenni. Így volt ez a mi, az én gyermekkoromban is. Társaimmal, testvéreimmel én is ekkor kerültem az ökölvívás vonzáskörébe.

E könyvben több száz névvel találkozunk, olyanokkal is, akik csak kóstolgatták e sportág olykor édes, máskor kesernyés ízét, de olyanokkal is, akik hosszú időre elkötelezték magukat a nemes önvédelemnek is titulált sportággal. Vállalták a kemény megpróbáltatásokat, az önmegtartóztatást, a sportszerű életformát, mindent, amit ez a nem könnyű sport versenyszerű űzése megkövetel.

Ma is sokan felteszik a kérdést: Veszélyes-e, káros-e a sportoló egészségére az ökölvívás? Jómagam, mint volt ökölvívó, edző, valamint szülő és nagyszülő azt mondom: Amikor a szülő bármiféle edzésre, sportversenyre engedi gyermekét – aggódva teszi. Jaj, csak nehogy valami baj érje! – így gondolkodik. Igaz is, hiszen minden lépésünk, óránk, percünk bizonyos kockázatot rejt magában. Egyes sportágakban nagyobb számban, másokban kevésbé. Ám a kockázat szakavatott vezetők által irányított edzésekkel minimálisra csökkenthető. Rendszeres edzéssel, sportszerű életmóddal nyert ügye van az ökölvívónak, akárcsak a többi sportolónak. Minél több az izzadtság az edzésen, annál kisebb a sérülés kockázata a ringben.

Végignézve egy-egy edzést, láthatjuk, mennyire sokoldalú és szerteágazó feladatot kell megoldania a bokszolónak. Ezért, amikor eljön az ideje, érdemes megpróbálkozni vele. Az majd később derül ki, hogy az illető alkalmas-e erre a sportra, és az is, hogy megvan-e benne az eltökélt szándék a versenyszerű sportolásra. (...)

E kötetben főleg azokkal foglalkozunk, akik versenyszerűen űzték az ökölvívást. Azokkal, akik nehéz körülmények között, sokszor szinte kilátástalan helyzetben is vállalták a versenyeket, a minél jobb közös eredményekért. Sikert sikerre halmozva öregbítették szűkebb otthonunk, falunk, Temerin nevét szerte a világban.

E könyv azokról szól, akik egykoron dicsőségükkel duzzasztották keblünket, megdobogtatták szívünket, eseményekkel tették gazdagabbá szürke hétköznapjainkat. A temerini ökölvívás többször jutott hullámvölgybe, de amikor megújult, szinte minden generáció kitermelt egy-két tehetséget. Ez azt jelenti, hogy szülőfalunk nem csak fellegvára, hanem bölcsője is volt a boksznak. Évtizedek során bebizonyosodott, hogy Temerinben az ökölvívósport igencsak figyelemre méltó eredményeket ért el. Megérné esélyt adni a napjainkban felnövő nemzedékeknek is. (...)

ISBN: 978-86-86613-25-7 Ötletgazda és szerző: Majoros Pál Sajtó alá rendezte és szerkesztette: Törőcsik Nagy Tamás Közreműködtek: Karácsondi Pál, Tóth Mihály, Kaszás Imre, Morvai László, Miavecz Pál Példányszám: 150

Egy falu megváltozik

Az embereknek, az utcáknak, a házaknak sorsuk van. Voltaképpen mindegyik egy-egy könyvet érdemelne. Hisz minden ember, kivétel nélkül minden férfi és nő alakítja történelmét, még akkor is, amikor azt hiszi, hogy csupán elszenvedi. Többek között erről az alapvető igazságról győzi meg az olvasót a Temerini Újság legújabb vállalkozása, amely ugyan azt a címet viseli, hogy Egy falu megváltozik, de valójában sokkalta többről szól.

Mindenekelőtt a könyv emlékiratíróinak köszönhetően válik szinte tapinthatóvá az a pusztulási folyamat, amely a trianoni döntéssel veszi kezdetét, a második világháború tragédiáiban teljesedik ki, hogy azután a kilencvenes években az általános kilátástalanság-érzet okozta egyéni, nemzeti, össztársadalmi feszültségekben kísértsen újra. Eközben közelebb kerülünk a múló idő hatására már-már szinte kedélyesnek tűnő békeidők korszelleméhez és érzületéhez is: a megírt magántörténelem megannyi apró epizódja varázsolja elénk a harmincas évek hangulatát, az akkori iparostársadalom jellegzetes figuráit, majd a hatvanas évek felemás modernizációját, a fogyasztói társadalom összebékülését a kommunizmussal, előtérbe helyezve a Beatles-korszak fiataljainak tehetetlen, kétségbeesett érzelmi lázadását... S közben látunk jobb- és baloldali gaztetteket, hétköznapi hősöket, besúgókat, hét határon át futó, kopott eszméik elől kiábrándultan menekülőket, dühödt falurosszait, feledhetetlen bohémokat. S persze azokat is, akik távoli országokban találták meg az itthon hiába keresett szabadságérzetet, a jólétet, a nyugalmat vagy a karriert.

Mert ez a föld, a temerini határ, nem csak nagyon szűk volt, de mindenkor termékeny és pazarló is. Európa legsötétebb humuszán bőven termett az acélos búza, az aranyszín kukorica, de még bővebben a lét és a természet nagy törvényeit hűséggel megtartó földműves, a mert szegény, hát mindenre elszánt, tehetséges munkásember, a maga szorgalmából felemelkedő iparos, a világ új kihívásaira mindenkor nyitott értelmiségi, a gyors eszű vállalkozó... Jég hátán is megélő, találékony, talpraesett fajta a miénk, megállja a helyét, a kerek világ bármelyik szegletébe is vesse a sors szele. Ideje volna hát, hogy itthon is jobban megbecsüljék. És hogy jobban megbecsüljük – egymást. És mindazokat az értékeket, amiket örökül miránk hagytak eleink, hogy idővel tovább adhassuk gyermekeinknek.

Hogy milyen értékeket?

Hát többek között a hűséget, amit a szülőföld iránt érzünk, éljünk akár itthon, akár idegenben.

Mert mi a haza? Lelkesítő, nagy eszmék, patetikus, szónoki fordulatok gyűjteménye? Aligha csak ennyi. A haza a falu széli, mohos ásott kút, amelynek vizével egykor olyan jó volt szomjunkat oltani, a nyáresti legelők illata, egy-egy régen bejárt utca hangulata, egy rég nem hallott név, egy dal, egy szófordulat, egy régi kocsma említésére a lelkünket facsarni kezdő, talán csak általunk hallott tamburaszó... A haza nem csak az, amit a hivatalos történelem vagy a politika annak nevez. A haza a mi magántörténelmünk, magánmitológiánk, egyszeri és megismételhetetlen sorsunk, a percenként újra élt és újraírt egyéni emlékezetünk is.

Ezért jó, hogy megszülettek ezek az írások, jó, hogy megszületett ez a könyv.

Amit képzeletben mindenki kedve szerint továbbírhat, kiegészíthet, egy-egy esetleges vagy vélt emlékezetbotlást felülbírálhat – egyszóval kedvünkre kalandozhatunk emlékeink tövisektől és virágoktól dúsan burjánzó, izgató, színes mezein.

A fontos, hogy közben megőrizzük a régi szívet.

Ahogy Jókai mondta.

Mindhalálig.

Csorba Béla

ISBN: 978-86-86613-24-0 Szerkesztette és sajtó alá rendezte: Dujmovics György Szerzők: Celler Imre, Dujmovics György, Góbor Béla, Svédországi – Góbor Károly, Jánosi József, Lócz János, Matuska Márton, Morvai László, Móricz Csecse Magdolna, Móricz Lajos, Nagy Magdolna, Némethné Jakubecz Erzsébet, Ökrész Károly, Pásztor László – Tanító, id. Petro Imre, Polyvás József, Sági Károly – Csikasz, ZelmanoviCS György Előszó: Csorba Béla Korrektor: Csekity Ida

Temerini képeslapok

Temerini képeslapok - Opština Temerin

Temerin, Járek, Szőreg

TAKT katalógus 2010

Megfelelni a bő három évtizedes hagyománynak. Felkutatni a környéken élő felnövekvő művészgenerációt, teret és kreatív légkört biztosítani, hogy legyen legalább egy találkozási pontunk minden évben. Sok erőfeszítés és összefogás kell. Nem kell kiábrándultnak lenni. Humorral töltekezni. Érezni a természet közelségét. Innen a téma: tűz/víz... Nem kellett hozzá szigorúan ragaszkodni, csak aki akart. Javasolt téma volt ez.
Utcai Dávid

A katalógus megtekintése

MTA TTI kiadványok

A Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete kiadványaiból

A kiadványok listája

Nagy Sívó Zoltán – Tájélmények akvarellben

A szerző kiadása, készült a Temerini Újság nyomdájában.

Nagy Sívó Zoltán, a tanár, festőművész és helytörténész Padén született 1927. február 13-án. Az elemi iskolát Padén, Nagykikindán, Szabadkán és Moholon végezte, a tanítóképzőt pedig Újvidéken és Szabadkán (1948). A Belgrádi Egyetem Bölcsészettudományi Karának történelem szakán 1955-ben szerzett tanári oklevelet. Tanári pályafutása éveken át két dél-bánáti helységhez kötötte: Hertelendyfalvához és Pancsovához, ahol szerteágazó kultúrtevékenységet fejtett ki. Képzőművészetének meghatározó témája, mondhatnánk kimeríthetetlen forrása a vajdasági/bánáti táj, amelyet akvarell technikával örökít meg. 1975-től önálló tárlatokon is bemutatja alkotásait. Képzőművészete szorosan kötődött a Delibláti-homok Festőtelep munkájához, s annak tárlatain is többször vett részt.

Legjellegzetesebb képei, a felismerhetően Nagy Sívó-képek a szülőföld bűvöletében jöttek létre. Ezek a pannon jegyzetek. Köztük is gyakran ihleti meg a homokpuszta. A nevében is feltűnő „sívó” szót fedezhetjük fel a homokbuckák ábrázolásában.

Nyugdíjasként Temerinben él, és új formákkal kísérletezik, töretlen kitartással alkot.

Szerkesztette és a képeket válogatta: Csáky S. Piroska Tördelés és fedőlap: Csernik Előd

Peter Eleven – Aquarelle • Portraits

Peter Eleven
1940 born in Vukovar, Ex-Yugoslavia
In Germany since 1966
Private Academy Paul Linke for commercial and poster design
Courses at the Stӓdel evening school, Frankfurt a. M., with Bernhard Jӓger
Courses with Hetty Krist, Frankfurt a. M. with their main emphasis on portrait painting
Preferred technique: watercolor
Teaches courses in his own Darmstadt studio, and in other places
Repeated painting trips to Veli Losinj, Croatia
Membership in several artist' clubs

Peter Eleven
1940 geboren in Vukovar, Ex-Jugoslawien
Seit 1966 in Deutschland
Privatakademie Paul Linke für Werbegrafik und Plakatgestaltung, Karlsruhe
Abendschule der Staatlichen Hochschule für Bildende Künste, Städelschule, Frankfurt a. M., bei Bernhard Jäger mit Schwerpunkt Portrait
Kurse bei Hetty Krist, Frankfurt a. M. für Portrait
Bevorzugte Technik: Aquarell
Leitung von Kursen:
Im eigenen Atelier in Darmstadt
Kulturforum Speicher, Idstein
BBK Frankfurt a. M.
Malreisen nach Veli Losinj, Kroatien
Mitglied im Künstlerclub und BBK Frankfurt a. M.

www.peter-eleven.de

ISBN: 978-86-86613-20-2 Szöveg: Dr. Roland Held Készült a Temerini Újság nyomdájában Temerinben 2009-ben

A kiadványhoz tartozó képek megtekintése

Temerin képekben

Felvételek ezreiből készült válogatás a Temerin múltja iránt érdeklődőknek. Több mint 200 oldalon 800 fénykép.

Válogatás Banko Pál (1928–1988) temerini fényképész hagyatákából, kiegészítve Horgász Dujmovics A. János felvételeivel.

ISBN: 978-86-86613-10-3 Recenzens: Ökrész Károly Szerkesztette, a kötetet tervezte és az előszót írta: Dujmovics György Az idegen nyelvű szövegek munkatársai: Dujmovics Dénes (Bécs), Dujmovics Géza (Sydney), Iris Kopčanski (Járek), Márton Attila (Újvidék) Képmegmunkálás: Barna Csaba, Borda Ákos

A kiadványhoz tartozó képek megtekintése

Emlékezéseink - Vondra Gyula életútja

Könyvünk első fejezete Vondra Gyula papi életpályája során kifejtett, az egyház és hívei szolgálatában álló önfeláldozó munkáját mutatja be GÓbor Béla, Ökrész Károly és Szungyi László az Idők emlékezetére c. könyve alapján. A második fejezet magába foglalja a temerini hívekkel folytatott beszélgetések során elhangzottakat, valamint azon személyek írásait, akik az egyházban, a plébánián kifejtett munkájuk, iskolai tanulmányaik során vagy más élethelyzetekben közelebbi kapcsolatba kerültek vele.

Szerzők: Góbor Béla, Ökrész Károly Recenzens: Bordás Győző Lektor és korrektor: Csekity Ida Tördelés: Borda Ákos Példányszám: 400

Kossuth Tivadar

KOSSUTH TIVADAR
1947-ben született Jugoszláviában, a vajdasági Törökbecsén. Családi indíttatásra keramikus lett. Diplomája megszerzése után szülővárosa világhírű csempegyárának művészeti vezetője, számos középület számára készített nagyméretű mázas kerámiakompozíciókat, agyagszobrokat, és rész vett a Selo (Falu) néven alakult naiv festők csoportos tárlatain. Egyedi hangvétele révén hamarosan elszakadt a hagyományosan naiv festői világtól, hogy önálló utakra térve keresse a kibontakozás lehetőségét, de szemléletmódját sohasem áldozta fel, egyetlen "iskola" befolyásának sem engedve alakította ki a maga sajátos világát.

ISBN: 978-86-86613-03-5 Szerkesztette: Dujmovics György Műszaki szerkesztő: Barna Csaba Fényképezte: Dujmovics György és Kossuth Tivadar Korrektor: Csekity Ida

A kiadványhoz tartozó képek megtekintése

Az idők emlékezetére

Az idők emlékezetére

A temerini Szent Rozália-plébániatemplom kétszáz éves évfordulója alkalom arra, hogy megálljunk egy pillanatra, visszatekintsünk az elmúlt évszázadokra, felmérjük közösségünk jelen helyzetét és tekintést vessünk a jövőbe. E könyv, melyet kezünkben tartunk, hosszan tartó gondos helytörténeti kutatás eredménye. Feltárja és megismerteti a múltat, hogy emlékeztető legyen a ma élőknek és bátorítás a jövő nemzedékeknek.

Amikor az ősök visszatértek és újra betelepítették ezt a térséget, akkor a saját szerény családi házaik építésekor élt bennük a vágy: „Bárcsak lenne templomunk, a mi templomunk.„ Akkori szerény lehetőségeikhez mérten, szorgos, áldott kezük által felépült 1783-ban egy vert falú építmény, a jelenlegi plébániatemplom elődje. Hamarosan benépesült a falu, a lakosok számának gyarapodása folytán a meglévő hamarosan szűknek bizonyult. Ismét jelentkezett a vágy egy nagyobb, a közösség létszámához megfelelőbb templom építésére. Így épült fel a Szécsen család és a hívek összefogásával a mai Szent Rozália-plébániatemplomunk. Ugorjunk tovább az időben: a századforduló táján felmerült a második templom építésének gondolata is. Majd az ezredfordulóra ez a vágy is megvalósulhatott. Felépült a Telepen a Lourdes-i Boldogasszony-vikáriatemplom. Ugyanakkor e könyv emléket állít nemcsak az középkori Temeri magyar katolikus lakosságának, szól az út menti keresztekről, a temetőkről, a kálváriáról, mindarról, ami népünk vallási életét szolgálja.

Szerzők: Góbor Béla, Ökrész Károly, Szungyi László ISBN: 86-323-0666-9 A kiadásért felel: Szungyi László Recenzens: Csorba Béla és Németh Ferenc Tördelőszerkesztő: Dévity István Korrektor: Csekity Ida